📢Új helyen, de továbbra is a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület nyújtja a civil szolgáltatásokat vármegyénkben

👉A Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Központot a következő 3️⃣ évben is a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület üzemelteti.
📜A címbirtokosi oklevelek átadására szervezett központi ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől vette át a címet az egyesület elnöke, Molnár Elvira.


➡️Az ország 1️⃣9️⃣ vármegyéjében és Budapesten is van olyan iroda, melynek feladata az ott bejegyzett egyesületek, alapítványok tevékenységének támogatása, a civil törvényben meghatározott állami szolgáltatások biztosítása.

➡️ Csongrád-Csanád vármegyében közel 3️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ bejegyzett civil szervezet van, közülük mintegy 1️⃣6️⃣0️⃣0️⃣-zal kerültek kapcsolatba az elmúlt években az itteni civil központ munkatársai.
✅A vármegye címbirtokos szervezetének régi-új vezetője Molnár Elvira, az eddigi munka elismerésének és egy újabb kihívásnak tekinti a megbízatást.
💬 Egyesületünk 2️⃣0️⃣2️⃣0️⃣ óta dolgozik ezen a néven a civilekért, azonban a kollégáink már nagy tapasztalattal rendelkeznek, hiszen 🔟 éve végzik ezt a szolgálatot.
Hitvallásunk, hogy a jól működő település három alappillérének:
✅az önkormányzatnak,
✅a vállalkozásoknak és
✅a civil szervezeteknek partnerként kell tekintenie egymásra –mondta az oklevélátadó kapcsán Molnár Elvira.
➡️A szakember hozzátette: ezt a katalizátor szerepet vállalva dolgoznak azon, hogy a központi költségvetésben biztosított civil források, mint például a Nemzeti Együttműködési Alap eljussanak a felhasználókhoz, hogy megkönnyítsék ezáltal a szervezetek feladatellátását és hozzásegítsék őket különböző értékes programjaik megvalósításához.💯
💸A forrásszerzést,
🦸‍♂️az önkéntesek bevonását,
👩‍🏫a vezetők képzését és az
😇elszámolást egyaránt támogató szolgáltató központ irodája nemrégiben új helyre költözött.
❗️ Szegeden, a Mérey utca 6/b. szám alatti Társas Irodaház földszintjén működik februártól az ügyfélszolgálat, ahol a hét minden munkanapján megtalálják munkatársaikat.



Forrás:
Facebook