HISZEK BENNED SPORT PROGRAM

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága (Államtitkárság) meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A HISZEK Benned Sport Program II, alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítmény-használat, sporteszköz beszerzések, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

Az igényelhető támogatás mértéke legalább 500.000 Ft, legfeljebb 4.000.000 Ft

A HISZEK Benned Sport Program II. alprogram VII. ütemének programkiírása és jelentkezési adatlapja a lenti linken letölthető. 

A benyújtandó elektronikus adatlap a programkiírásban található. 

Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 22. hétfő

Sikeres jelentkezést kívánunk! 

Programkiírás: HISZEK Benned Sport Program II_ alprogram VII_utem programkiiras

Jelentkezési adatlap: HISZEK BENNED Sport Program II alprogram_ VII ütem jelentkezesi adatlap

Költségterv minta a jelentkezési lap költségterv kitöltéséhez: KÖLTSÉGTERV Útmutató

2022. évi benchmark: Tájékoztató az irányadó Benchmark-rendszerről_2022 


Forrás: https://sosz.hu/hiszek-benned-sport-program/