Az Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete (ÉFOÉSZ)
szervezésében „A támogatott döntéshozatal elméleti háttere és gyakorlati kérdései” című
konferenciára és „A világ tükrei” című speciális fotókiállítására kaptunk meghívást.

(2022.10.05., most pótolva a lemaradt beszámolót)
A Konferenciát Schlesinger László (a megyei szervezet vezetőségi tagja) nyitotta meg.
Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke vette át a szót, köszöntötte a megjelenteket, beszámolt az
országos projektekről és programokról.

Beszámolt arról, hogy az ÉFOÉSZ 2020-ban
megkapta a PRÍMA PRIMISSIMA díjat, köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a szervezet
munkájában, támogatásában részt vesz. Továbbá együttgondolkodásra hívta a jelenlévőket a
támogatott döntéshozatal mellett. Köszönetet mondott Jenei Klárának, az Értelmi
Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete Közhasznú Egyesület elnökének a
konferencia megrendezéséért.

Átvette a szót, Jenei Klára a megyei szervezet elnöke, bemutatta a megyei szervezet
munkatársait. Czöndörné Mohai Ibolya alelnököt, Schlesinger László vezetőségi tagot,
Börcsökné Nagy Jolán, dr. Színes Mónika és Dr Czombos József felügyelő bizottsági tagokat.
Beszélt a szervezet megalakulásáról (1982. május 22. 40 éves a megyei szervezet), céljairól,
szakmai feladatokról, programokról, táborozásról, kirándulásokról.

Bemutatta továbbá az Önálló Életvitel Centrumot, az abban működő Önérvényesítő csoportokat,
azok fejlesztését.

Elmondta, hogy különböző projektek keretében biztosított az Önérvényesítők számára, hogy
megtanulhatják az okos eszközök használatát, applikációk kezelését. A fejlődéshez lehetőség
van okos eszköz kölcsönzésre is. Mesélt arról is, hogy 5 éve működtetik a Speciális Fotósok
fotószakkörét, önismeret fejlesztés, önkifejezés céljából. „A világ tükrei” című kiállítás az ő
munkáikból jött létre.

Szakmai vezetőjük Czöndörné Mohai Ibolya (a „Jó gyakorlatok” című
ÉFOÉSZ - pályázat nyertese 2020).

Jenei Klára megkérte a jelenlévőket, hogy megtekintés
után a kiosztott szavazólapok segítségével szavazzanak az alkotók fotóira. Megemlítette az
együttműködő partnereket a SZKTT Humán Szolgáltató Központot, több civil szervezetet és
vállalkozót. Végül köszönetet mondott Megyesi Mária Intézményvezető Asszonynak,

Kovács-Surányi Gabriella és Zámbó Katalin Fogyatékosságügyi tanácsadóknak a konferencia
helyszíni támogatásáért, és a „A világ tükrei” című fotókiállítás egy hónapon keresztül való
megtekintéséért.


Végül örömét fejezte ki a vendégek felé, hogy sokan elfogadták a meghívást és érdeklődéssel
érkeztek a konferenciára.

A konferencia végén Nagy Mariann Önérvényesítő, az Önálló Életvitel Centrum munkatársa,
a Kerner Mariann: Más vagyok című megindító verset mondta el.
Őt követte Renács Hajnalka, aki Demjén Ferenc Honfoglalás című dalát jelelte el a résztvevőknek.

Köszönjük, a meghívást!
a Civil Központ munkatársai








A konferencia végén Nagy Mariann Önérvényesítő, az Önálló Életvitel Centrum munkatársa,
a Kerner Mariann: Más vagyok című megindító verset mondta el.



Őt követte Renács Hajnalka, aki Demjén Ferenc Honfoglalás című dalát jelelte el a résztvevőknek.
További képek:
https://www.facebook.com/civilcsongrad/posts/pfbid024ZUKiknvoooQ454ewEJQZmMNJk8iC9zkcxDd1q3Cov5rCXLDX1Yyd1twQXfKefRJl