Az egykori Edelényi Királyi Járásbíróság székhelyén, az Edelényi kastélyszigeten a nyár folyamán nagy érdeklődés övezte a 2018. június 7-én megnyílt bíróságtörténeti kiállítást. Az érdeklődők megtudhatták, hogy az épületben több, mint 120 éven keresztül miként működött a járásbíróság, megismerkedhettek az ott lakók történeteivel, valamint megtekinthettek érdekes, bíróságtörténetileg jelentős dokumentumokat, tárgyakat, emlékeket. Bár a kiállítás egész nyáron látogatható volt, az érdeklődők jelentős számára figyelemmel a szervezők további két héttel, egészen 2018. szeptember 15. napjáig meghosszabbították a tárlat nyitva tartását.
 
A Edelényi Szász-Coburg Kastély termei azonban nem csak a felnőtt korosztály számára állnak nyitva, a Miskolci Törvényszék dolgozói a fiatalokat is várják. A „Nyitott bíróság” program keretén belül kifejezetten a diákok részére szervezett tárlatvezetés során a Miskolci Törvényszék bírái és igazságügyi alkalmazottjai betekintést engednek a jelenkori, valamint az 1910-es évekbeli igazságszolgáltatás rendszerébe, bemutatva az Edelényi Királyi Járásbíróság történetét. A diákok hallhatnak Regula Ede, az edelényi rablógyilkos históriájáról, mely történeten keresztül a fiatalok megismerkedhetnek olyan fontos jogintézményekkel, mint az ártatlanság vélelme, és megtudhatják, miért törölték el a halálbüntetést. A történet végén a fiatalok kipróbálhatják az „esküdtszéki szavazóurnát”, és szavazhatnak Regula Ede bűnösségéről, vagy ártatlanságáról.
 
A bíróságtörténeti kiállítás megtekintése a Nyitott bíróság program keretén belül mind a tanulók, mind az őket kísérő pedagógusok számára ingyenes.
Forrás: Birosag.hu