Miként arról korábban beszámoltunk a Nyitott Bíróság Országos Program rendezvényei és bíróságtörténeti kiállításai nyáron is látogathatóak voltak. A program többek között a bírósági szervezet megismerését a jogismeret bővítését szolgálja.
 
A programok keretében a Miskolci Törvényszék idén először képviseltette magát a 2018. augusztus 25-26. között megrendezett XI. Országos Csokoládé Fesztiválon.
Mit jelentenek a felbujtás, a preambulum vagy a vélelem fogalmak? Az „etikus hacker” vajon egy internetes bűnöző, egy informatikai profi, esetleg egy pénzügyi szakember…? Amennyiben egy miskolci lakost a Szombathelyi Törvényszék tanúkét idéz, elképzelhető-e, hogy a Miskolci Törvényszéken a távmeghallgatási rendszer segítségével tegyen vallomást?  „Felismered-e a hírhedt drogbárót az erről készült filmes plakát alapján? „
 
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel, kvízekkel, izgalmas feladványokkal, és perszimulációval vártak minden igazságszolgáltatás iránt érdeklődő látogatót a törvényszék dolgozói a kiállítósátrukban. 
 
A résztvevők a feladatokon keresztül játékos formában ismerkedhettek meg a magyar igazságszolgáltatással: a jogrendszerrel, polgári és büntető jogi alapfogalmakkal, a felelőtlen internethasználat következményeivel, miközben a gyerekek jogi témájú kifestőket színezhettek. A fesztiválozók egy közvetítői eljárást bemutató mediációs játékban is próbára tehették képességeiket: lehetőségük nyílt kipróbálni, hogy hogyan oldanának meg egy vitásszituációt. A vállalkozó kedvű játékosok aktivitásukért és természetesen a helyes megoldásokért cserébe jutalomban részesültek, különböző ajándékok közül választhattak. Az iskolás korúak a nyereményeken kívül a Miskolci Törvényszék „Igazságszolgáltatás egyszerűen” kiadványsorozat egy-egy példányát vihették haza.
 
A fesztivál ideje alatt több, mint ezer fő vett részt a bírósági sátor programjain, melyekre a fiatalokon túl olyan családok is kíváncsiak voltak, akik az igazságszolgáltatás iránt érdeklődnek.
 
A Nyitott bíróság program rendezvényei ősszel is folytatódnak, hamarosan megjelenő cikkünkben a választást megkönnyítendő azokat ismét összegyűjtjük az érdeklődök számára. 
Forrás: Birosag.hu