A virág illata nem szállhat a széllel szemben,
még a szantálfáé, az oleanderé vagy a jázminé sem.
De a jótett ereje a széllel szemben is eljut a világ végéig. (Budha tanítás)

 

 

Tisztelt Civil Vezető!

 

Azt gondolom, hogy a civil szervezet egy eszköz, a lényeg mindig a tenni akarás, egy adott célért, egy adott közösségért. Mindig példa az, amit a közösségért tesz egy civil szervezet. Példa, ami által többen csatlakoznak a szervezethez annak előre viteléért, példa a célok fontosságáért.

Példa az is, amivel Önökhöz és szervezetük tagjaihoz fordulunk. Méghozzá a legnagyobb, emberségből példa. Segíteni azon, akit nem látunk, nem ismerünk, és tenni ezt úgy, hogy a segítségért kiáltótól, az Ö „koszönöm”-jét sem hallhatjuk.

 

 

Tisztelt civil vezető!

 

2019.április 09 –én kiállásra, példamutatásra szólítjuk föl Önöket, a Békés megyei civil szervezeteket!

A Miniszterelnökség, a Békés Megyei Civil Információs Centrum, és a Országos Vérellátó Szolgálat, Véradást szervez Békéscsabán, az Országos Vérellátó Szolgálat Békéscsabai Területi Vérellátó épületében (Békéscsaba, Gyulai út 20.).

Kérem, közösen mutassunk példát, segítsünk önként a bajbajutottaknak. Jöjjenek el, legyenek olyan bátrak, mint saját ügyük, céljuk előre vitelében, hiszen a baj mindenhol, mindenkit elérhet.

 

A „köszönöm” érzését nem tudjuk átadni, de megpróbáljuk a következőkkel kifejezni.

 

A Országos Vérellátó Szolgálat ajándéka:

  • 500 Ft –os Erzsébet utalványt
  • ½ liter ásványvíz
  • Moments ostya szelet
  • Mórahalmi élményfürdő belépő
  • Egyedi toll vagy napszemüveg
  • a 18 éves első véradóknak hátizsák

 

A Miniszterelnökség megbecsüléseként:

  • Egyedi toll, „CIVIL VÉRADÁS 2019” felirattal
  • Emléklap, amelyben megköszönjük, hogy a „CIVIL VÉRADÁS”-on vért adott.
  • Oklevelet, azon három a civil szervezeteknek amelyek által a legtöbb véradó jött el vért adni.

 

 

 

Várjuk Önöket, tegyük közösen a csodát

 

Üdvözlettel:

 

Csibor Géza

Békés Megyei Civil Információs Centrum

irodavezető