Civil Információs Centrum – képzési napok 2013. II. félév

FŐNIX Kulturális és Ifjúsági Egyesület

A szervezetről

Az egyesület 2005 nyarán alakult 17 fővel Kiskőrösön. Eredeti céljaink a helyi szabadidős és kulturális lehetőségek fejlesztése, bővítése voltak, de megalakulásunk napjától nagy szerepet kapott tevékenységünkben a hazai és határon túli, elsősorban ifjúsági szervezetekkel való kapcsolatépítés is. Ennek keretében minden évben több kulturális, ifjúsági rendezvényt szerveztünk, ünnepségeket tartottunk, táborokat, találkozókat és konferenciajellegű előadássorozatokat tartottunk Kiskőrösön és a megye más településein is. Rendezvényeinken évről évre több civil szervezet vett részt, nem csak a megyénkből, de a régió más településeiről, valamint a fővárosból és a határon túlról is több tucat civil szervezet.
Részt vettünk a helyi kezdeményezésre létrejött Ifjúsági Kerekasztal munkájában is, ahol egy térségbeli ifjúsági koncepció kidolgozása zajlott. Ez alatt a fiatalok körében 1400 fő megkérdezésén alapuló igényfelmérést végeztünk 13 témában, amely a térség lehetőségeit és a fiatalok mai igényeit mérte a sport, a szabadidő és a tartalmas kulturális lehetőségek terén. A szervezetünk által minden évben megrendezett nemzetközi ifjúsági táborban évről évre több, 2011-ben már összesen 15 településről érkeztek fiatal résztvevők, akikkel partnerségben több közös pályázatban vettünk részt sikeresen.
Társszervezőként részt vettünk továbbá a Petőfi Kulturális Fesztivál szervezésében 2012-2011-ben is, amely közel 800 résztvevővel zajlott le, és a megye több településéről is érkeztek érdeklődők.
Mivel térségünkben a civil szervezetek forráshoz jutása meglehetősen korlátozott volt, valamint a lehetőségekről megjelenő információk is csekély mennyiségben érkeznek a szervezetekhez, ezért 2011-ben a működő szervezetek felkutatását kezdtük el a térségben, amelyet később kibővítettünk a megye egészére is. Így a településvezetők és a korábbi partnerszervezetek segítségével eljutottunk sok-sok civil szervezethez a megyében, azzal a céllal, hogy a lehetőségekről szóló információkat megoszthassuk másokkal is, ezzel a civil élet erősödését segíthessük elő.

A 2012 tavaszán megjelent Civil Információs Centrum címpályázatán szervezetünk is indult és a megye minden kistérségéből, összesen 51 civil szervezet, valamint 31 önkormányzat kötött szervezetünkkel partneri megállapodást a későbbi együttműködéshez.

A pályázatot, így a Civil Információs Centrum Címet is szervezetünk nyerte meg a megyében, így a következő évek során egyik legfőbb tevékenységünk a címmel járó szolgáltatások folyamatos biztosítása lesz.