Beindul a helyi szervezeteket támogató civil alap
 
Gyopáros Alpár a kormány másik fontos döntésének nevezte, hogy elindítják a falusi civil alapot a kevesebb mint 5000 lakosú településeken működő, ott székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezeteknek. Ez a keret 5 milliárd forint lesz és pályázati úton kaphatják meg a civil szervezetek.
 
A civil szervezetek két tevékenységi körre pályázhatnak majd, rendezvények és programok megvalósítására, illetve eszközbeszerzésre, vagy esetleg ingatlanfejlesztésre, ingatlanvásárlásra is.
 
A helyi szervezetek kulcsszerepben vannak egy-egy településen
 
Hangsúlyozta: a civil szervezetek döntő szerepet játszanak abban, hogy egy helyi közösség élettel teli legyen. A helyi önkormányzatok, a képviselő-testületek és a polgármesterek mellett a civil szervezetek a helyi közösségek motorjai. Példaként említette az önkéntes tűzoltó-egyesületeket, a sportegyesületeket, az ifjúsági klubokat, a nyugdíjasklubokat és a polgárőr-, valamint a lokálpatrióta szervezeteket.
 
Ezek a szervezetek azon túl, hogy valamilyen speciális tevékenységet végeznek, szinte kivétel nélkül a helyi közösség fenntartásáért és életminőségének javításáért is tesznek, ezért kívánnak segítséget nyújtani nekik - mondta a kormánybiztos. Hozzátette, Magyarország kormánya eltökélt annak a célnak az elérésében, hogy megállítsa a magyarországi kistelepülések népességcsökkenését. Ehhez javítani akarják a falvakban élők életminőségét.