❗Pályázati felhívás❗
 
🌍A Föld bajnokai pályázat
 
📌Az E.ON Hungária Csoport elindította A Föld bajnokai pályázatát. A pályázat célja olyan kezdeményezések támogatása, melynek során egy óvodás, általános- vagy középiskolai közösség – azaz gyermekek és tanárok/egyéb munkavállalók/szülők – együtt dolgoznak környezeti fenntarthatóság témában, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyerekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.
 
⏩A pályázat költségvetése 25 millió forint.
⏩A nyertes projektek maximum 2,5 millió forint összegű támogatásra nyújthatnak be pályázatot.
⏩Pályázni olyan egész éven át tartó közösségi projektekkel lehet melyek központi témái az alábbiak:
 
megújuló energia,
energiahatékonyság,
klímavédelem,
vizeink, termőföldjeink, erdőink védelme,
hulladék-újrahasznosítás,
természeti erőforrások fenntartható használata,
biodiverzitás.
 
A pályázatra az óvodai és iskolai közösségek nevében az óvodákhoz és iskolákhoz kapcsolódó, magyarországi székhelyű egyesületek és alapítványok, vagy ezek hiányában maguk a közoktatási intézmények (óvodák, általános- és középiskolák) jelentkezhetnek.
 
⏳A pályázat beadási határideje: 2023. május 1.
 
Bővebb információ itt olvasható.